websikehealthcheck

Selena Iusta Temetkezés

Mi a család teendője halálesetkor?

Ellenőrző lista a temetés megszervezéséhez

Amikor haláleset van egy családban, ritka nehéz dolga van a hozzátartozóknak, hiszen az ügyintézés józan elmét és döntési képességet kíván, miközben a gyász pont az ellenkezőjét váltja ki. Nem csoda az sem, ha ilyenkor nem akar találkozni az ember senkivel, sírhatnékja van egyfolytában, nemhogy hivatalosan járjon el a temetés ügyében. Ráadásul sok „hiéna” módjára leselkedő temetkezési vállalkozás igyekszik a beállt halál perceiben lecsapni a letaglózott családra például a kórház folyosóján, de hallani kirívóan gusztustalan eseteket is, amikor például a patológus is „kampányol” a temetkezési cég nevében. Könnyű ilyenkor rosszul dönteni!

De mégis erőt kell venni magán a családnak, hiszen valakinek el kell intézni ezt a részt is. Szerencsére nem kell teljesen egyedül csinálni és van segítség benne. Összeállítottunk egy listát, ami segít kicsit rendezni a teendőket ebben a helyzetben…

Ha most hunyt el szeretett családtagja, ismerőse, először is fogadja részvétünket!

Kit kell értesíteni halál esetén?

Az elhalálozás történhet lakáson, intézményben, kórházban, közterületen, járművön, stb. Más-más a teendőnk a helyszíntől függően.

Ha lakáson következik be az elhalálozás…

…értesíteni kell a háziorvost vagy az ügyeletes orvost. Ha a halálozás körülménye nem „szokványosnak” tűnik (rendkívüli haláleset), akkor értesíteni kell a rendőrséget is.
A halottszemlét végző orvos állítja ki a „Halottvizsgálati bizonyítvány”-t és rendelkezik az elhunyt szállításáról. Ha a halál oka megállapítható, akkor a halottasházba történő szállításról, ha nem egyértelműen állapítható meg a halál oka, akkor patológiára történő szállításról. Rendkívüli haláleset esetén a rendőrség intézkedik az elhunyt elszállításáról.

Tudni érdemes: Ha a patológiára történő szállítást orvos vagy rendőrség rendeli el, a beszállítás költsége (jelenlegi rendelkezések szerint) nem a családot terheli.

Hamvasztási kérelem esetén ÁNTSZ engedélyt kell beszerezni, amelyhez a Kezelőorvosi kérelem és Halottvizsgálati bizonyítvány szükséges.

Fontos: ha a helyszíni halottszemlét ügyeletes orvos végezte és megállapította a halál okát (nem kér kórbonctani vizsgálatot), akkor a halottvizsgálati bizonyítványt a házi orvosnak is kell látni és aláírni. Két orvos aláírása fog szerepelni ekkor a halottvizsgálati bizonyítványon.

Hamvasztás akkor történhet, ha a temetésről rendelkezők egyöntetűen a hamvasztásos temetési módot választják (1999. évi XLIII. törvény)

A beszállítást Jászberény és vonzáskörzetében a Selena Kft. végzi, a szükséges – fentebb említett – dokumentumokat itt lehet szintén beszerezni.

Ha kórházban történik az elhalálozás…

…a család felkeresi a kórházat, azt az osztályt, ahol bekövetkezett az elhalálozás, majd a patológiát. Itt kap tájékoztatást a család, hogy történik-e boncolás vagy nem és mikortól lehet tervezni a szállítást. Ha hamvasztást szeretne a család, tájékoztassa a patológia főorvosát, hogy a hamvasztást engedélyezze. A halottvizsgálati bizonyítványon szerepel erre a célra rubrika, ahol nyilatkozik az illetékes orvos. Már ekkor célszerű bevinni a patológiára a ruhát, amiben szeretnék az elhunytat temettetni.

Gyakran bíznak meg minket hozzátartozók, hogy a család megbízása alapján mi járjunk el a kórházban, végezzük az adminisztrációt, elvisszük a temetési ruhát, elhozzuk a személyes tárgyakat és elvégezzük az anyakönyveztetést. Ez komoly terhet vesz le a családtagokról és nem zaklatja őket senki azonnal a folyosón különböző ajánlatokkal.

Közterületen elhalálozáskor…

Haladéktalanul értesíteni kell orvost, aki a halottszemlét elvégzi és a Rendőrséget, hogy a szükséges intézkedést megtegyék. Az elhunytat a helyszínről történő elszállításig őrizni kell, biztosítani a kegyeleti jogok maximális betartását. (Illő módon letakarni az elhunytat, távol tartani a kíváncsiskodókat, stb.…)

Ezek után következik a temetés megszervezése

  • Ehhez kellenek majd okmányok, iratok, amiket otthon kell megkeresni
  • Halotti anyakönyvet kell készíttetni,
  • a temetőben időpontot egyeztetni,
  • temetési kellékeket kiválasztani, megrendelni
  • temetési helyet váltani, esetleges lemondó nyilatkozatokat beszerezni
  • szertartás megrendelése
  • koszorúk, virágok rendelése
  • rokonok tájékoztatása, újságban hirdetés feladása
  • esetlegesen a temetés megörökítésének megszervezése
  • halotti tor szervezés

Igyekeztünk egy rövid listában összefoglalni a lényeget, mert erről készült egy írásos anyagunk, amelyet minden érdeklődőnek teljesen ingyenes biztosítunk, ha igényli weboldalunkon. Részletesen kitér a dokumentumokra, hol, kitől mit kell kérni és ha pontosan a leírás alapján megy végig a családtag, biztosan nem hagy ki egy fontos lépést sem. A Temetési Útmutatót itt igényelheti, amelyet 1 napon belül eljuttatunk Önnek:

 TEMETÉSI ÚTMUTATÓ IGÉNYLÉSE 

Ha pedig ennél is hatékonyabb segítségre van szüksége, kérje egy temetési tanácsadó segítségét, aki akár házhoz megy, hogy a haláleset körülményei, anyagi lehetőségei és az elhunyt rendelkezése vagy a család igényei figyelembevételével ad tanácsot arról, hogyan érdemes a temetést megszervezni. A tanácsadás a szolgáltatási területen – Jászberény és vonzáskörzetében – teljesen ingyenes.

KÉREM AZ INGYENES TANÁCSADÓI SEGÍTSÉGET 

Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük